Pozícióváltás cégen belül: tippek és hasznos tudnivalók a folyamat kapcsán

Pozícióváltás cégen belül: tippek és hasznos tudnivalók a folyamat kapcsán

Az álláskeresést, illetve magával a karrierváltással kapcsolatos ambíciókat a legtöbben egyúttal egy új munkahellyel azonosítják. Bőséggel akadnak azonban olyanok is, akik alapvetően elégedettek az aktuális munkáltatójukkal, viszont a betöltött pozíciójukkal már kevésbé, ezért keresik a váltási lehetőségeket cégen belül. Erre pedig gyakran meg is van a módjuk, különösen a mátrixszervezeteknél és a multinacionális cégeknél, ahol nem jelent újdonságot a belsős toborzás.

Az ilyen jellegű pályázás ugyanakkor bizonyos tekintetben különbözik a külsős álláskereséstől, így munkavállalóként nem árt odafigyelnünk néhány részletre, nehogy romboljuk a renoménkat. A következőkben ezen pályázási folyamathoz fogunk megfogalmazni néhány jó tanácsot, amelyek mentén javíthatjuk az esélyeinket a belsős helyezkedésünket illetően.

Tervezzünk, gyűjtsünk belső információkat

A vállalaton belüli pozícióváltás egyik alapvető és megkerülhetetlen lépése a tetvezés, valamint az ehhez szükséges információk begyűjtése. Végig kell gondolnunk például, hogy milyen irányba szeretnénk váltani: vertikálisan vagy horizontálisan. Előbbi nyilvánvalóan egyfajta ugrást jelent a céges ranglétrán, ami akkor lehet ésszerű, ha az aktuális pozíciónkat szakmai szempontból úgymond „kinőttük”, és felelősségteljesebb, magasabb megbecsüléssel járó munkakörre vágyunk. A horizontális váltás pedig a kiégés, beleszürkülés megelőzése céljából lehet jó döntés, mikor a már kissé megunt feladatainkat, napi rutinunkat új kihívásokra cserélnénk, ahol eddig nem használt kompetenciáinkat és készségeinket is kamatoztathatnánk.

Bármelyik eshetőség is álljon fenn, érdemes utánajárnunk a cégen belüli toborzási szokásoknak, valamint egyáltalán annak, hogy mennyire támogatják mindezt a vállalat berkein belül. Sok helyen egyébként ilyen szempontból nem szokott probléma adódni, a már bevált munkavállalók hosszútávú megtartása, karrierambícióinak támogatása ugyanis általában kifizetődőbb, mint a külsős toborzás, így a cégek gyakran ajánlják fel megüresedetett pozícióikat belsős munkatársaknak. Ettől függetlenül persze fontos, hogy tisztában legyünk a kiszemelt munkakör elvárásaival és meg is feleljünk azoknak, máskülönben limitáltak lesznek az esélyeink annak ellenére is, hogy „könnyített” pályán indulunk.

Beszéljünk a főnökkel, építsük a cégen belüli kapcsolatainkat

A belsős karrierváltás elhatározását követően erősen ajánlott tájékoztatnunk a főnökünket ambícióinkról. A tudta nélkül ugyanis meglépni ezt a lépést nem csak hogy nem elegáns, hanem akár visszásan is elsülhet, hisz a jelenlegi főnökünk sértettségből keresztbe is húzhatja a számításainkat. Éppen ezért az a korrekt, ha beszélünk vele, sőt, adott esetben a támogatását is kérhetjük egy referencialevél formájában. A nagyobb cégeknél mindez egyáltalán nem ritka, a vezetők gyakran még büszkék is, ha csoportjukból eredményesen lépnek feljebb a munkavállalók. Az esélyeink maximalizálása érdekében azonban ne elégedjünk meg csupán a főnökünk ajánlásával, hanem igyekezzünk a döntéshozók támogatását is elnyerni. Ehhez pedig a kapcsolatainkat kell építenünk és ápolnunk, vagyis látszódnunk kell. Különösen értékes lehet például egy olyan ember támogatása, aki a kiszemelt pozícióban a közvetlen kollégánk, esetleg felettesünk lenne. Használjuk ki tehát az ebédszünetek, céges rendezvények és események jelentette alkalmakat, és építsük ismeretségeinket.

Karrierváltás

Frissítsük és szabjuk a pozícióra a pályázati anyagunkat

A kiválasztási folyamatban való részvételhez természetesen szükségünk lesz egy pályázati anyagra is, csakúgy, mint a külsős állásokra való jelentkezés során. Fontos, hogy ennek megírását ne vegyük félvállról, mondván a HR-es úgyis ismer bennünket, és látta már korábban az önéletrajzunkat, illetve egyéb pályázati anyagainkat. Ehelyett törekedjünk inkább ezen dokumentumaink átfogó kiegészítésére, különös figyelmet fordítva a cégnél betöltött szerepünkre, ellátott feladatainkra, elért sikereinkre. A motivációs levelünkben továbbá térjünk ki a váltási szándékunk okaira, ugyanakkor arra figyeljünk, hogy semmi esetre se kritizáljuk aktuális pozíciónkat, vezetőnket és kollégáinkat. Ez ugyanis könnyen visszhangot kelthet a cég berkein belül, ami nagyon megnehezítheti a későbbi boldogulásunkat, ha nem sikerül a váltás. Ehelyett koncentráljunk inkább a megpályázott pozíció jelentette lehetőség hangsúlyozására, illetve azon tapasztalataink, elért eredményeink, megszerzett tudásunk kiemelésére, amelyek véleményünk szerint alkalmassá tesznek bennünket a munkakörre.

Készüljünk fel az interjúra

Természetesen a megpályázott munka nem hullik csak úgy az ölünkbe, vagyis az interjús szereplés elkerülhetetlen. Számítanunk kell rá, hogy nem csak egyedüli jelöltként indulunk majd az adott állásért, hisz belsős körökben is nagy verseny szokott kialakulni a nyitott, megüresedett pozíciókért. A vezetés pedig alapos felmérést fog végezni annak érdekében, hogy tényleg a megfelelő embert válasszák ki a munkakörre. Éppen ezért a motivációs kérdéseken túl, szakmai értelemben is teljesen felkészültnek kell lennünk az interjún ahhoz, hogy meggyőzzük a döntéshozókat. Számítsunk rá, hogy megannyi kérdést kapunk majd a szakterületünket, az egyes munkafolyamatokat, valamint az abban betöltött szerepünket illetően. Ne lepődjünk meg továbbá akkor sem, ha különböző szakmai és személyiségtesztek is a felvételi eljárás részét képezik, pláne akkor, ha valamilyen vezetői pozícióra jelentkeztünk. A felkészülést és a belefektetett munkát tehát a pályázati anyag elkészítéséhez hasonlóan itt sem spórolhatjuk meg.  

KaposvarAllas.hu / N.G.